Az rendben van, hogy menjen el az ember pszichológushoz/pszichiáterhez. Amit -erős a gyanúm, hogy- hamarosan meg is fogok tenni. Leginkább azért, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi indította el ezt az egészet, és hátha egy pszichológus ki tudja találni, hogy hol és mitől kapott defektet az étellel kapcsolatos viszonyom. Igazából nem is emlékszem, mikor kezdődött a dolog. Vannak emlékeim gyerekkoromból is (pl az az ominózus “rengeteg fánk”-ügy, amit említettem korábban, a télapó csomagok egy-két este alatt való kivégzéséről már ne is beszéljünk), de vajon az embernek már gyerekkorában elkezdődhet a falászavaros problémája? Középiskola és egyetem idejéről nem rémlik ilyen nagyon kiugró dolog, viszont az biztos, hogy amikor megszülettek a gyerekeim, akkor már biztosan csináltam hűtő- és spájzkifosztásokat.
A tegnap emlegetett cikkben foglalkoztak azzal, hogy milyen dolgokat próbál elérni a kognitív viselkedésterápia a kezelésekkel, hogy mire tanítja meg odafigyelni a pácienst a terapeuta. Összehasonlították ezt az ételfüggőség kezelésével, és nagyon hasonló dolgok bukkannak fel a terápiában, bár az ételfüggőségnél a hangsúly azon van, hogy a függőséget okozó “anyagot” többet nem fogyassza a páciens. A kényszeres túlevésnél azt próbálják elérni, hogy a falásrohamokat kiváltó érzelmeket helyesen tudja kezelni a szenvedő alany és ezzel együtt normalizálják az étkezéseket. Ez utóbbinak a kezelése nem támogatja a kalóriaszámlálós diétákat (és más, specifikus diétákat), hiszen a falászavaros embernél sokszor az váltja ki az “epizódokat”, hogy diéta/bűntudat miatt megvont magától bizonyos kajákat, illetve sokkal kevesebbet evett, mint szüksége lett volna rá.
Az egyik legfőbb célja a terápiának, hogy megtalálják a falásokat kiváltó érzelmeket. Ezért (is) jó, ha a páciens olyan étkezési naplót vezet, amiben leírja az evést megelőző érzelmi állapotot, beírja, részletesen és pontosan, hogy mit evett, hogy mennyire volt éhes az adott étkezés előtt, mennyire lett tele a végére, és azt is feltűnteti, hogy milyen érzésekker zárta a kajálást. Így látható, hogy milyen érzelmi állapotban bukkan fel a probléma (így könnyebb megtalálni azt is, hogy mikor kezdődhetett az évek során), látható az is, hogy érzelmi vagy fizikai éhség diktálta azt az étkezést, és jelentkezett-e utána az a rettegett bűntudat/szégyen/megalázottság.
Úgyhogy nekikezdek egy érzelmi + étkezési naplónak, megpróbálok odafigyelni, hogy csak akkor egyek, amikor éhes vagyok, és közben hátha rájövök, hogy milyen lelkiállapotban érzem azt, hogy éhség nélkül is enni akarok. Ha másra nem is lesz jó, legalább majd megtudom mutatni a pszichológusnak, ha eljutok hozzá.
Ui: Tegnap este nem ettem végül se pizzát, se tortát, inkább elmentem tusolni és fogat mosni, és mire visszaértem a “veszélyes” helyszínre, Férj betolta a pizza maradékát. Lehet, hogy a tortát is, de azt inkább nem ellenőriztem le. Büszke vagyok amúgy magamra.
Biztos igazad van, ha nem érezted a hatást a szénhidrát csökkentett diétánál. Én először azt hittem érzelmi alapon van, de a diéta betartásával lehet akármi bajom, nem az étel jut eszembe. Illetve nem jön az a borzasztó, semmivel sem megnyugtatható érzés, hogy enni kell és még és még… Eddig ez mindenkinek segített (akit ismerek) csak állandó visszaesés van… De olyan jó mikor kikerül az ember ebből az “ördögi körből”. Kíváncsian várom (és kívánom),hogy kiderüljön Neked vajon mitől jönnek a rohamok! Lehet, hogy tényleg szakember segítsége kellene… Nekem a saját problémám önálló felfedezéséhez 30 év kellett ….
Szerintem neked más a gondod, mint nekem, mert az én esetemben nincs kiváltó étel (mivel ez nem ételfüggőség). Nekem gyakorlatilag minden étel kiváltó étel lenne (ha spenót, akkor spenót, ha sült csirke, akkor sült csirke). Többször csináltam már szénhidrát-csökkentett diétát az életemben, és nem kellett hozzá szénhidrát, hogy a zabálhatnék beinduljon.
Úgy, hogy nem eszed meg a kiváltó ételeket.A sok diétám közül, amikor az atkins diétát csináltam (szénhidrátszegény diéta – kizárja a cukrot, lisztet, de még a gyümölcsöt is, mert sok benne a szénhidrát), szóval észrevettem, hogy egy hét után elmúlt, aztán amíg csináltam a diétát nem is értettem mi volt régebben az a dolog. Mintegy mellékhatásként megszűntek a rohamok, viszont mikor jó idő után (már tök jó a súlyom! gondoltam egy kicsi belefér) bármilyen süti, kenyér, tészta után szinte azonnal jelentkezett. Mint valami drog- vagy alkoholfüggőség… Elég elkeserítő.. most éppen “tiszta vagyok” :)…
Szia,
Szerintem azonnal fordulj szakemberhez. Olyanhoz, aki táplákozási zavarokkal foglalkozó specialista.
Igazából magad nem tudod feltárni, hogy honnan ered, gyökerezik ez a probléma. Már pedig ez neked szerintem gyerekkori dolog.
Meggyógyulni magadtól nem fogsz, csak esetleg tudatosan nem falsz. De ha azt megszeged párszor, akkor még rosszabbul fogod érezni magad és annál többet fogsz bűntudatodban enni és akkor jön az öngerjesztő folyamat….
Üdv.:
Dia