Kényszeres túlevés

1 hete “józan”

Jelentem, december 29. óta nem volt zabálási rohamom. Ez röhejesen kevés időnek tűnhet egy -kajával normális kapcsolatot ápoló- ember számára, de nekem ez egy óriási változás. A legjobb az egészben, hogy nem is éreztem az ingert, hogy rárohanjak bármiféle ehető dologra. Pedig nem telt stresszmentesen az utóbbi pár nap, és nem is volt annyi dolgom, hogy azért ne törjön rám az ehetnék (meg korábban, ha sok dolgom is volt, az se akadályozott meg abban, hogy egyek, vagy legalábbis az evésről gondolkodjak). Olyan előfordult, hogy megláttam a szekrényben a szaloncukrot/csokit/bármit, már nyúltam felé, és aztán rájöttem, hogy nem is kívánom, és döbbenten tapasztaltam azt az érzést, hogy nincs “szükségem” arra a szaloncukorra/csokira/bármire.

Korábban már többször is felfedeztem az éhséget, de most egyre többször fedezem fel a jóllakottságot is, így nem eszem túl magam. (Legalábbis nem gyakran.) Kezd normalizálódni a kajálásom napi szinten. Úgy értem, van valami ritmus, nem csak az ész nélküli falás, és aztán meg a brutális bűntudat miatti kajamegvonás. Határozottan feldob az az élmény, hogy bűntudat nélkül eszek.

Kitartóan gyakorlom a mondataimat mindenesetre, remélem, eljön a 2 hetes, majd szép lassan a 2 hónapos “józanság” is.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!