Túl sokat agyalok

És keveset cselekszem.
Mindig beleásom magam az elméletbe (legyen szó bármiről), és aztán látok neki a dolgoknak (ha nekilátok). Ez egy bizonyos szintig rendben is van, hiszen egy új elektromos kütyünek is (általában) elolvassuk először a használati útmutatóját, és csak azután kezdjük buzerálni magát a kütyüt.
Az a baj, hogy én már annyit agyalok, és annyira belemászok az elméletbe, hogy már nincs igazán energiám magára a cselekvésre.  Szóval ez nem a jóféle gondolkodás. Ez inkább romboló hatású, mert csak gyűjtöm, gyűjtöm az infót, de annyira, hogy már besokallok, és elegem lesz az egészből. Sokat gondolkodtam (megint itt van: gondolkodtam!!!), hogy miért nem működtek anno a fogyókúráim. Szerintem kevés ember van a világon, aki nálam jobban ismeri a fogyókúrák elméletét. Kalóriák, tápanyagok, mit, mikor, hogyan, mivel kell enni és miért, mik a legjobb mozgásformák, milyen hatásuk van, iszonyú sok infót tudok ebben a témában. De végig nem csináltam egyszer sem egy fogyókúrát. Nem követtem az elméletet a gyakorlattal, hogy eljussak a célsúlyomig.

Buddhának van egy tanítása:

“Ne higgy el semmit, csak mert egy bölcs mondta, Ne higgy el semmit, csak mert mások úgy hiszik, Ne higgy el semmit, csak mert le van írva, Ne higgy el semmit, csak mert Istentől eredőnek tartják, Ne higgy el semmit, csak mert valaki más elhiszi. Csak azt hidd el, amiről magad győződtél meg, hogy igaz.”

Na, én a meggyőződésig már nem szoktam eljutni, csak szívom be magamba a mások által leírt infókat.
Azt mondta X, hogy nem szabad este 6 után enni. Én elhiszem, aztán majd megpusztulok este 7kor, először azért, mert rohadtul éhes vagyok, másodszor a bűntudattól, mert mégis ettem, pedig X azt mondta, hogy nem szabad!

Ugyanez van a kényszeres evéssel. Azt MONDJÁK, hogy ez és ez jó ellene. A blog első néhány posztja ugye gyakorlatilag az étkezési zavarok ellen tehető dolgokról szólt. Azokról a dolgokról, amit MÁSOK mondanak, hogy jó. De mi van, ha nekem az nem is jó? Ott van ugye a szabályos étkezési rend betartása. Mi van, ha én egyik nap reggelizek, aztán már 11-kor farkaséhes vagyok, ezért korán ebédelek, de aztán nem éhezek meg egészen másnap reggelig? Akkor is gyömöszöljek be magamba vacsit, csak mert valaki MÁS azt mondta, hogy napi 3 főétkezés kell ahhoz, hogy normálissá váljon az étkezésem? Egyáltalán mi az, hogy normális? Nem azt akarom ezzel mondani, hogy ez most normális, amit én csinálok, de kezdem azt gondolni, hogy az a normális, ha valaki eszik, amikor éhes (akkor is, ha elmúlt 6 óra), és nem eszik, amikor nem éhes, hiába van MÁSOK szerint kajaidő.

Túlságosan korlátoz minket (mármint minket, alacsony önértékelésűeket) az, hogy mit mondanak MÁSOK (legyen az a MÁS egy orvos, egy pszichológus, egy személyi edző, stb.) Megint csak azt mondom, hogy ne értsen senki félre, nem azt állítom, hogy ezeket az embereket le kell szarni, mert nyilván nem, hiszen ők tud(hat)nak valamit, amit mi nem. De van egy csomó általános “szabály”, ami nem mindenkire illik. A többséget lenyugtatja a vezetett meditáció, én pl a falnak megyek tőle, mert idegesít, hogy valaki meg akarja mondani, hogy hogyan kapcsoljak ki. Senki ne mondja, hogy milyen kellemes a tenger zúgása, ha én éppen egy tábortűz mellett szeretnék kikapcsolni (különben is, lehet, hogy félek a víztől, és emiatt csak stresszel a mellettem hullámzó tenger.)

Meg kell ismerni magunkat, és el kellene hinni saját magunknak, hogy ha azt érezzük, hogy jó, akkor az jó. Ha rossznak érezzük, akkor pedig rossz. Ki kéne lépni a más emberek által meghatározott szabályok közül. És ismét nem azt mondom, hogy ész nélkül csinálnám ezt, szóval ne gondolja senki, hogy innentől kezdve törvényt szegnék, lopnék, csalnék, hazudnék. Csak simán le kéne tudnom szarni más emberek véleményét, és saját magamra hallgatni abban, hogy mit érzek jónak, és mit nem, ahelyett, hogy idegenek mondják meg nekem, hogy mitől kéne jobban éreznem magam és mitől nem. És akkor nem kéne ennyit rágódnom. Mert nem lenne min. Nem ütköznének a mások által kitalált elméletek az én elméleteimmel, így nem lenne min vitázni saját magammal.