Rájöttem, hogy döbbenetes energiákat fordítok az evésre (nem konkrétan a rágásra-nyelésre, stb, hanem az evéssel való foglalkozásra: az “enni kéne valamit”-től a “most kitartok, elterelem a figyelmemet”-en át, a “mi a szarért ettem meg azt a fél csirkét”-ig.
És abban is megvilágosodtam -így, hogy jobban odafigyelek magamra-, hogy nem csak az evésben vagyok ám kényszeres. Például ugye itt van a hányásfóbia, amit már említettem: már-már kényszeresen el akarom kerülni a fertőzést, életem állandó kísérője a kézfertőtlenítő és úgy általában a kézmosás. Egyszerűen képtelen vagyok úgy enni, ha nem otthon vagyok, hogy ne mossak előtte kezet, vagy használjam azokat a kis fertőtlenítő szappan-féléket. Nálunk a “beülünk a McDonalds-ba”-program szerves része -a kajához való bármiféle hozzányúlás előtt- a kézsterilizálás.
Vagy például a pontosság: mindig, mindenhova pontosan kell odaérnem. Sőt, lehetőleg hamarabb. Sokkal hamarabb. És persze rohadtul idegesít, ha más ezt nem így csinálja. Például Férj családja messze nem ilyen: ők még az esküvőnkről is elkéstek. Szerencsére Férj nem.
De ez nem csak az “odaérésre igaz”, hanem úgy általában az időre. Ha megígérem valakinek, hogy mondjuk fél óra múlva visszahívom, szabályosan rosszul érzem magam, ha önhibámon kívül nem tudom pontosan 30 perc múlva (vagy hamarabb) visszahívni. Vagy pl a gyerekekért 3:30-ra kell mennem a suliba. Én már általában 3:15-3:20 között ott vagyok, pedig tudom, hogy fél előtt nem fogják őket kiengedni, sőt. Rettegek a késéstől.
Szóval hello, OCD!
Gyakorlatilag az egész napom rámegy ezekre a gondolatokra (és a hozzájuk tartozó cselekvésekre), és közben egy csomó minden széthullik körülöttem. Pl a lakás. A lakásunk kicsi (ráadásul nem is a mienk, csak béreljük.) A kicsit azt úgy értem, hogy nagyon kicsi. Ellenben nagyon nagy kupi van benne. Hangsúlyozom: nem kosz! Kupi. Egyrészt, mert sok a cuccunk a lakás méretéhez képest. Másrészt, mert a kényszeresség ebben a kérdésben is visszaköszön: a budi pl (meg úgy általában a fürdő) kényszeresen tiszta (hiszen az iszonyú nagy baciforrás lehet, ha koszos!!!), emiatt nincs energiám (és kedvem) az olyan problémás felületek összepakolásához, mint pl számítógépasztal.
Meg különben is, ahogy végzek a buditakarítással, akkor már az evéssel kell foglalkozni, vagy menni kell a gyerekekért 🙂
Na, mindegy, a lényeg az, hogy nem csak az evést kell gatyába ráznom, hanem gyakorlatilag az egész életemet.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: