Ó, de hányszor mondtam én ezt az elmúlt néhány hétben…..
Ezzel a mondattal pusztán egyetlen probléma van, és az az, hogy nem teljesen igaz. Persze, józan ésszel belegondolva, igen, így van: ki akarok lábalni a zabálásból, vissza akarom szerezni a kontrollt, egészséges kapcsolatot akarok a kajával és saját magammal. De -valahol az agyam legesleghátuljában- ott kukucskál a titkos remény, hogy “Igen, ez a biztos módja a fogyásnak, végre vékony leszek!”
És most jöttem rá arra is, hogy sosem magam miatt akartam vékonyabb lenni. Mindig az az érzés volt a háttérben a fogyókúrás kísérletekkor, hogy majd ez vagy az az ember mit fog mondani, amikor látja, hogy milyen jó tempóban fogyok. És itt nem konkrét emberekre gondolok, hanem mindig más bukkant fel a képzeletbeli jövőmben, amint azt mondja, hogy “de jól nézel ki, mennyit fogytál?” Sosem az a kép éltetett, hogy büszkén feszítek az új ruhámban a tükör előtt, és nagyon tetszek magamnak, és gratulálok magamnak, hogy mennyire kitartó és ügyes voltam. Tudom, tudom, ismét a mérhetetlenül alacsony önértékelésem dolgozik. Addig nem vagyok elég jó, amíg mások nem mondják, és nem veszik észre, hogy elég jó vagyok…. Vidám így az élet…. Végre meg kéne tanulnom magamnak megfelelni, nem pedig mások elismerésére szomjazni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: