Egy tanulmány szerint a média önmagában nem okolható az étkezési zavarok kialakulásáért. Hiszen mindannyian ki vagyunk téve a tévé, internet és a magazinok hatásainak, mégsem lesz mindenkiből beteg. A magazinok szereplőinek látványa csak abban az esetben járulhat hozzá evési rendellenesség létrejöttéhez, ha az adott egyénben már alapvetően meg volt a hajlam az ilyen jellegű problémákra. Hajlamosító tényezők közé genetikai illetve környezeti faktorokat sorolnak. Genetikai tényező lehet magukra az evészavarokra hajlamosító gének jelenléte, de kockázati tényezőnek számít az a probléma is, ha genetikailag hajlamosak vagyuk érzékenyen reagálni a környezeti hatásokra (így pl a külsőnket érintő megjegyzésekre).
Egyes források egyértelműen a szülői nevelést okolják az evési rendellenességek kialakulásáért. Ez önmagában szintén nem állja meg a helyét, bár tény, hogy a szülő viselkedése nagy hatással van a genetikailag étkezési problémára hajlamos egyénre. A szülő viselkedése akkor befolyásolja a gyerek ételhez való abnormális kapcsolatának kialakulását, ha például a szülőnek magának is van étkezési zavara, vagy olyan személyiségjegyei vannak, amik ilyen zavarokhoz köthetők (pl perfekcionizmus, kényszeresség). Negatívan befolyásol az is, ha a szülő túl nagy hangsúlyt fektet -nemcsak saját, hanem gyermeke- külső megjelenésére is, emiatt akár piszkálja, kritizálja a gyerekét annak külseje miatt. Szintén hajlamosító tényező, ha a szülő folyton a súlya miatt panaszkodik, és állandóan fogyókúrázik.
Visszatérve a médiára, annak hatását az étkezési zavarokra szintén egy egyszerű környezeti tényezőnek sorolják be a kutatók, de van néhány elgondolkodtató adat ezzel kapcsolatban:
20 évvel ezelőtt a divatmodellek átlagosan 8 %-kal voltak alacsonyabb testsúlyúak, mint az átlag nők. Manapság 23 %-kal kisebb a testsúlyuk a hétköznapi nőéhez képest. (Persze ehhez a nagy különbséghez az is hozzájárul, hogy míg a fotómodellek fogytak, az átlagnő testsúlya növekedett az évek során.)
Az ún. plus-size modellek is “összementek”: egy évtizede még 40-46-os méretűek voltak, manapság 36 (!)-42-es ruhákat hordanak. Például Robyn Lawley ausztrál plus-size modellnek 40-es a ruhamérete. Ő volna az:
Gondolom, nem csak én szeretnék csupán ennyire plus-size lenni….
De hogy egy jól ismert példát említsek: Cindy Crawford manapság plus-size modell lenne.
A média hatása a testképre tagadhatatlan. A médiában megjelenő képek és üzenetek erőteljesen meghatározzák hogyan kellene kinéznünk. A magazinok képei meghatározzák, hogy mi a szép, mi a sikeres, mi a szexi és mik nem azok.
A média körülvesz: tévé, internet, filmek, magazinok, szinte mindegyik elérhetetlen, nem reális szépségideálokat szerepeltet. A fiataloknak szóló tévé-műsorok szereplőinek közel 100 %-a kifejezetten vékony, és a sitcomok vékonyabb női karakterei sokkal több pozitív kommentet kapnak a férfi karakterektől, mint “súlyosabb” társaik.
De pl a Miss America verseny résztvevőinek a súlya is lecsökkent: 1922-ben még 22-es BMI (testtömegindex) jellemezte a versenyzőket. Ez 1999-re 18 alá csökkent. (Míg az átlag amerikai testtömegindexe 25 fölé csúszott 99-re.)
A médiában közölt képek legtöbbször távol állnak a realitástól. Mivel az emberek nagy része az alapján értékeli saját maga külsejét, hogy azt másokéval összehasonlítja, a médiaszemélyiségekkel való összehasonlítás negatív testképhez, alacsony önértékeléshez vezethet. Általánosságban elmondható, hogy a média jelentősen csökkenti a nők testükkel való elégedettségét. Sőt, egy 2003-as tanulmány a médiát vonja felelősségre azért, hogy vékonyabb szépségideált teremtve megváltoztatta a férfiak elvárásait a nőkkel szemben, így az átlagos alkatú nőre ilyen indirekt módon is hat a média.
A testtel való elégedetlenség ma már szinte normálisnak tekinthető a nők körében. Tinédzser lányok és középkorú nők egyaránt a súlyukon változtatnának legszívesebben az életükben. A testsúly és -forma okozta fokozott szorongás az egyik legfőbb kockázati tényezője az étkezési zavaroknak.
Összefoglalva tehát el lehet mondani, hogy ha csökkenne a média okozta nyomás, hogy vékonynak kell lenni, akkor lecsökkenhetne a testsúlyukkal, külsejükkel elégedetlenek száma is. Nőne az önértékelés, pozitívabbá válna a testkép, így megszűnhetnének a negatív testkép okozta pszichés következmények (depresszió, szorongás a külső miatt, állandó diétázási kényszer és az étkezési zavarok.)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: