Mérem magam reggel, és mérem magam este. És néha még napközben is párszor, ha arra járok. Ezzel önmagában nem lenne nagy baj (de igen), ha nem keserítene el nagyon az, amit látok. Komolyan képes meghatározni a napomat, az estémet, hogy éppen 1-2 dekával többet vagy kevesebbet mutat a mérleg.
Férj persze szimplán hülyének néz. Nem csak engem, hanem a mérleget is, mert szerinte nem normális, hogy az ember súlya akár 1-2 kilót is változzon egyik napról a másikra (fura, mert nem hülye biológiából, és hallotta már a vízvisszatartás fogalmát is). Mondtam neki, hogy dugja el előlem a mérleget. Mondta, hogy nem tudja, mert kinézi belőlem, hogy egy elvetemült pillanatomban keresni kezdem, és ha elég elszánt/elkeseredett vagyok, akkor megtalálom.
Lehet, hogy tényleg ki kéne dobni. És akkor igazán bele vághatnék a “meggyógyulni akarok, nem pedig lefogyni” prodzsektbe. Mert amíg itt a mérleg, úgyis emlékeztetni fog rá, hogy mennyire kövér vagyok, és hogy le akarok fogyni! Bár a hájam látványa is emlékeztet erre, de hátha az önmagában kevésbé stresszel, mint a mérleg.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: