A napokban vágott képen a dolog. Már hónapok (évek) óta gyanítom, hogy egészségtelen a kajához való viszonyom, de valahogy most vált tagadhatatlanná a tény. Nem tudom, mikor kezdődött, nem tudom, miért kezdődött. De az biztos, hogy nem normális, amit csinálok. Az elmúlt 8-9 évem azzal telt, hogy mindenféle fogyókúrába belevágtam, aztán mindegyiket pár óra/nap/hét/ esetleg hónap után abbahagytam, és híztam is vissza a kezdősúlyomra, vagy még fölé is. Persze minden diéta feladásakor jött a bűntudat meg saját magam alázása, hogy “Még erre se vagy képes???!!” Közben hallgathattam innen-onnan, hogy ez akaraterő kérdése, meg agyban dől el, stb. De annak ellenére, hogy rendkivül alacsony az önbecsülésem, ezt már én se hiszem el, hogy ez az akaraterőm hiányát jelzi, hogy nem vagyok képes megálljt parancsolni magamnak, ha kajáról van szó.
Aki hozzám hasonló cipőben jár, az tudja, hogy ilyenkor az ember agya kikapcsol, és csak a kaja létezik, amit lehetőleg minél nagyobb mennyiségben, és minél gyorsabban kell betömni, és olyankor nincs ott az akaraterő, nincs ott a bűntudat (az csak utána jön, de azonnal). Napjaim jellemző momentuma, amikor nyúlok a hűtőbe (vagy abba a szekrénybe, ahol előfordulhat kaja), és valahol hátul az agyamban tudom, hogy ez nem jó, de abban a pillanatban kapcsol ki az önkontroll, és semmi más nem számít, csak az, hogy ehessek (és ilyenkor még az is mindegy, hogy mit, lehet az torta, sajt, felvágott, sült csirke, csoki, gyümölcs, bármi, lehetőleg össze-vissza). Férjem mondta, hogy ne tartsunk itthon olyan kaját, ami beindítja a falási rohamot. Mondtam neki, hogy 1.akkor ne tartsunk itthon kaját, mert nincs olyan kaja, ami nem tudja ezt beindítani 2.ha kell, elmegyek a sarki kisboltba venni valamit. Mert ez utóbbi amúgy jó elterelés lenne, ha messzebb lenne a bolt, mert ha sokat kéne gyalogolnom, valószínűleg kitisztulna az agyam, és mire a boltba érnék, már nem érezném a kényszert.
Azért nehéz amúgy felvállalni ezt a dolgot, mert aki nem küzd ilyennel, az nem tudja, hogy milyen ez az evési kényszer, és jönnek a jobbnál jobb jótanácsok, és jön a fent említett akaraterő-kérdés. Talán a dohányosok vagy az alkoholisták át tudják érezni a problémát, hiszen ők is tudják, milyen az, ha függő az ember. Viszont az a nagy különbség, hogy a dohányról és a piáról le lehet szokni úgy, ha soha többet nem gyújtasz rá vagy iszol alkoholt, de a kaját nem lehet letenni. Enni kell. Ezt a függőséget úgy kell legyőzni, hogy folytatnod kell az addiktív anyagod bevitelét. Nem lesz egyszerű.
De végre először azt látom, hogy nem diétáznom kell, hanem megváltoztatnom a kajával való viszonyomat, tehát meggyógyulni akarok, nem lefogyni.
Kommentek