Gyakorolgatom ezt a tudatos étkezést már pár napja, de néha baromi nehéz otthagyni a kaját, ha úgy érzem, hogy tele vagyok. Próbálok kisebb adagokat kiszedni vagy kisebb tányérról enni, de akkor is valamikor már a tányér felénél úgy érzem, hogy tele vagyok, és szabályos lelkifurdalás-félét érzek amiatt, hogy otthagyom a kaját. Vagy mondjuk leves után már nem tudok másodikat enni. Ez is valamiféle bűntudatot okoz. Szerintem ezek a dolgok már gyerekkorból jönnek, illetve az általános szokásokból, az illemből. Mert ugye, ha pl vendégségben vagyunk, illik megenni mindent. Megszoktuk, hogy csak levest nem “lehet” enni ebédre, hiszen akkor hamar megéhezünk újra. Emlékszem, annyiszor leszidtak minket a menzán, amikor elsősök-másodikosok voltunk a suliban, ha nem ettünk meg mindent. Volt egy tanár, aki ott cirkált az ebédlőben, és szörnyülködött, ha szerinte sokat hagytunk a kajából.
Annyiszor hallani ezeket a szavakat a szülőktől is, hogy “csak még egy falat a kedvemért”, “kérni lehet, otthagyni nem”. Ezeket vagy ezekhez hasonlókat sokan hallották gyerekkorukban, sőt, lehet, hogy a saját gyerekeiknél is bevetették már ezeket a mondatokat (az egy falat kezdetű hülyeséget én is eljátszottam mindkét áldozatomnál). Ezek nagyon hatásos beszólások, ha az a célunk, hogy elnyomjuk a gyerek ösztönös evési reakcióit. Hiszen így nem ő mondja meg, hogy most elég volt, nem eszek többet, hanem mi -szülőként vagy akár tanárként- ráerőszakoljuk a magunk igazát, és többszöri “gyakorlás” után, már tudni is fogja, hogy nem szabad a teltségérzetére hallgatnia, hanem külső dolgokon múlik, hogy mikor “kell” befejeznie a kaját.
Vagy mondjuk az a szöveg se ritka, hogy “addig nem mész játszani/tévézni, amíg ezt meg nem eszed”. Ez se biztos, hogy túl egészséges viszonyt alakít ki bennünk az étkezésekkel…. És amikor belegondolok az ilyen mondatokba, akkor jövök rá, hogy hogyan rontottam el a gyerekeim viszonyát is a kajához.
Azért nagyon fontos számomra ez a téma, mert a nagyobbik gyerkőcömmel rengeteget küzdöttünk és küzdünk a mai napig az evéssel kapcsolatban. Ő az a típus, akit röviden csak válogatósnak írnánk le. Nehezen kóstol meg új dolgokat, és a régiek közül is csak keveset eszik meg. Nehéz neki bármit is úgy főzni, hogy biztos legyek benne, hogy meg fogja enni. Vannak ugye azok a kaják, amit -szinte- minden gyerek imád pl. bolognai vagy a pizza, na, ő ezeket se eszi meg. (Az elmúlt hetekben történt egy áttörés, mert azt mondta a bolognaira, hogy finom, és meg is evett belőle vagy 2 kanállal….) Ő általában azokat a kajákat szereti, amiket nyersen lehet enni, de hajlandó még megenni a főtt tésztát is, sőt, ez utóbbira azt mondanám, hogy még szereti is. Az ideális étkezés számára olyan, hogy ipari mennyiségű zöldség (saláta zöldségek, szóval nem a kelbimbó és társai), rengeteg gyümölcs, mellette lehetőleg semmi más, de ha nagyon muszáj, akkor egy szelet kenyér vagy néhány sós keksz. Néha rohamszerűen rátör a fehérje-ehetnék, és akkor a zöldségei mellé megeszik 2 főtt tojást (szigorúan csak a fehérjét; ez utóbbi tök jó, mert az öccse meg csak a sárgáját eszi a tojásnak, úgyhogy nincs vita) vagy nagy ritkán a húsra is megéhezik, és akkor kivégez egy fél csirkemellet, azzal úgy kb 3 hónapra fedezi is a protein-igényét, és a közelébe se megy húsnak egy darabig. De úgy általában a főtt kajákat nem bírja. Pláne, ha olyan ételről van szó, hogy keverednek benne a különböző állagú és ízű falatok, pl rakott krumpli. Azt szereti, ha jól el tudja különíteni az egyes alkotókat, nincs semmiféle szósz, ami “összemossa” az ízeket, és különben is, a szószt nem lehet teljesen lekaparni egy falat húsról, szóval az már az alkotók elkülönítésénél is problémába ütközik. Ezért volt csoda, hogy múltkor gond nélkül benyelte a bolognait….
Na, szóval a lényeg az, hogy állandóan ezen agyalok, hogy én rontottam el az ő étkezési szokásait vagy ő egy normálisan evő anya mellett is ilyenné vált volna? Mert nyilván az egész 7 éve alatt azt látta, hogy én hülyén eszek. Ő is hülyén eszik, csak ő más formában csinálja a hülyeséget. (Egyelőre úgy tűnik, egészségesebb formában, mint én.) Az mondjuk megnyugtató, hogy ő aztán tutira nem eszik tovább a kényelmes jóllakottság állapotánál, tehát ezt az ösztönét nem sikerült kiirtanom….
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: